Les Inrocks interjú

A Honeymoon 2015-ös megjelenése óta nem adtál ki stúdióalbumot. Honnan tudod vagy érzed, hogy készen állsz egy új albumra?
Az én problémám nem az album elkezdése, hanem a megállás. Amikor már be kellene fejeznem az albumot, én mégis folytatom és mindig hozzá szeretnék adni egy újabb és újabb dalt. Ha nem lennének alkalmi változtatások az album végén, akkor folytatnám az írást. Például az új albumon két dalt is újra feldolgoztunk, miközben véglegesítettük az előzőt. Szeretek a stúdióban lenni, teljesen otthon érzem magam. Ugyanazon a helyen dolgozom öt éve Los Angelesben, ugyanazzal a kis csapattal, beleértve Rick Nowels producert is. Mi itt élünk.

Stresszeltél-e már valaha amiatt, hogy valamibe vakon vágsz bele?
Volt egyfajta félelem ami eluralkodott rajtam, mielőtt elkezdtem igazi felvételeket készíteni. Ez abban az időszakban volt jellemző, amielőtt sikeres lettem, amikor egyszerűen csak élvezetből készítettem felvételeket és írtam dalokat otthon. Meggyőzödésem volt, hogy az inspiráció néha elhagy, és ez rendszeresen meg is történt. Volt olyan, hogy hat hónapig nem tudtam írni. De tíz évig könnyen találtam inspirációt – vagy az inspiráció talált meg engem. Megtanultam ösztönözni magam. Főként azzal, hogy elutasítottam a magányt, találkoztam a barátaimmal és próbáltam stresszmentesen élni. A telefonomat diktafonként használtam megállás nélkül és dallamokat, bekezdéseket vettem fel… ez egy kicsit ijesztő, legalább hétszáz dalszöveg részlet van a telefonomban. Tapasztalatból tudom, hogy ha hallok egy dallamot a fejemben, akkor a telefonomhoz kell rohannom, és rögzítenem kell, akár az éjszaka közepén is. Egy jó dallam sosem kopogtat kétszer az ajtódon. Ha nem fogadod be, akkor eltűnik és egy másik ajtón kopogtat majd. Például a Honeymoon alatt rendszeresen hallottam egy adott dallamot a fejemben, ami szinte kínzott és nem tudtam megragadni. Úgy hangzott, mint egy reneszánsz zene… hónapokig kellett hümmögnöm ezt a dallamot, hogy megjegyezzem. Ebből lett a Terrance Loves You.

Tiniként fenegyerek voltál. Ez hogy van jelen a mostani életedben?
A kihívások számomra már nem fizikálisak, már máshol vállalok kockázatot. 18 éves koromban úgy vezettem, mint egy őrült, volt hogy napokat vezettem alvás nélkül. Szabadabb voltam, spontán és nem nagyon törődtem a következményekkel. Ma már sokkal felelősségteljesebb vagyok a szeretteim és a családom felé.. Kénytelen vagyok példát mutatni azzal, hogy időben érkezem az adott napon. A múltban épp elég munkám volt azzal is, hogy magamat életben tartsam, mielőtt időt találhattam volna arra, hogy másokkal törődjek. Ahol 2017-ben kockázatot vállalok, az a zenei döntéseim. De egy picit még mindig fenegyerek vagyok.